
Dudás Illés Szabolcs
Ügyvezető igazgató
A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett közgazdász végzettsége mellett a Cambridge-i Egyetemen európai tanulmányokat folytatott. Pályáját a Magyar Nemzeti Banknál kezdte, majd lehetősége nyílt egy hosszú ideje kiválóan prosperáló családi vállalkozás fejlesztésében részt venni, annak érdekében, hogy a munkavégzés vállalati alapokon és szervezeti keretek között működhessen.
2011 óta alapító tulajdonosa és ügyvezető igazgatója a WhiteSkiff cégcsoportnak, amelynek építésében, fejlesztésében és működtetésében tevékenyen részt vesz.
Munkájában nagy hangsúlyt fektet a magas minőségre, a transzparenciára és az etikus, korrekt magatartásra. Emellett Mensa HungarIQa tag, szabadidejében szeret utazni és elkötelezett híve a folyamatos fejlődésnek.

Ócsai Noémi
Vezető tanácsadó
A Budapesti Gazdasági Főiskolán szerezte közgazdász diplomáját, majd posztgraduális HR menedzsment tanulmányokat folytatott a Corvinus Egyetemen. Pályafutása első öt évében a P&Bert Management Consulting Kft.-nél tanácsadóként magasan kvalifikált munkatársak és vezetők kiválasztásával foglalkozott.
Az ezt követő nyolc évben vállalati HR-környezetben dolgozott olyan munkáltatóknál, mint az E-Star Management Nyrt., a Robert Bosch Kft. és a Fusion Befektetési Zrt. Business Partnerként, valamint felső-vezetőként átfogó tapasztalatot szerzett a humán erőforrás folyamatok kialakításában és irányításában.
Tapasztalt HR-szakemberként kiváló piac ismerettel rendelkezik, széleskörű és innovatív gondolkodásmód jellemzi. 2017 tavasz óta a WhiteSkiff Jobs Kft. vezető munkatársa.

Végh Zsófia
Tanácsadó
Tanulmányait társadalom- és emberismereti tudása bővítése köré építette. Első ízben a Debreceni Egyetem szociológia szakán végzett, majd régi álmát beteljesítve elkezdte a Szegedi Tudományegyetem pszichológia szakát. Pályafutása az IT Services Kft.-nél indult, melyet a Generali Biztosító Zrt.-nél értékesítés támogatási területen eltöltött hosszabb időszak követett.
Hozzáállását maximális ügyfelorientáltság és segítőkészség jellemzi, melyek fókuszában humán beállítottsága áll. 2018 januárban csatlakozott a WhiteSkiff Jobs Kft.-hez.
Szabadidejében szívesen vesz részt pszichológiai előadásokon, és olvas a témában. Szereti a változatos mozgásformát, az otthon és szabadban végzett egyéni feladatoktól kezdve, a kerékpározáson át, a túrázásig.

Tamás Anita
Pénzügyi munkatárs

Molnári Bernadett
Irodavezető

Csókási Eszter
Marketing munkatárs